Költözzön haza akinek 6 anyja van

Itt szeretnék reagálni az "Ezért költözöm haza Magyarországra" című, több helyen is megjelent bejegyzésre. Például ITT. Rámutatni a benne leírt valótlanságokra, ferdítésekre és úgy egyáltalán a felszínes megközelítésre. 

Ha egy szülő nem megfelelően neveli a gyermekeit, akkor teljesen mindegy, hogy hol születnek. Hány gyerkőc nő fel úgy otthon, hogy egy fikarcnyi hazaszeretet nem szorul belé? Hány fiatal felnőtt gyűlöli egyenesen a hazáját? Hányszor hallani középiskolásoktól, hogy Trianon idején az egész országnak veszni kellett volna és talán akkor ma németek lehetnénk? Viszont ha egy szülő kellő figyelmet fordít gyermekei nevelése során a hazaszeretet magvainak elhintésére, akkor teljesen mindegy melyik országban születtek, élnek, mindig is Magyarországot fogják igazi hazájuknak érezni, attól függetlenül, hogy nem az az otthonuk. Fontos a környezet amiben felnő, amiben szocializálódik, egy egész életre meghatározza az identitását. Sok magyar szülő küldi gyermekét pont ezért magyar iskolába is a helyi mellett akár csak heti egy napra is, pont ezért fontos, hogy magyar gyerekek között is töltsön rengeteg időt és szintén fontos, hogy a lehetőségekhez mérten amennyit csak lehetséges, töltsön otthon (nyarak, iskolai szünetek). Az ha nem ott nő fel teljes egészében a gyermek, nem feltétlenül nagy probléma. Nem fertőzi meg az otthoni mentalitás, nem a panaszkodásba szocializálódik. Magyarország egy szentimentális kis nyári sziget lesz a számára, amit hazájaként szerethet. Ez akár az ellenkezője is lehetne, ha ott nőne fel. Amikor megkérdezik tőle hová valósi, azt fogja mondani magyar, DE itt és itt született. Hozzá kell tenni ez az ideális, szétnézve környezetünkben hány szülőt látunk aki valóban normálisan neveli a gyermekeit? 100-ból egyet? Még annyit sem? Ennek a földrajzi tartózkodási helyhez semmi köze.

A befogadás kérdése országonként változó lehet, viszont a fejekben dől el mindenképpen. Ha valaki kívülállóként tekint magára akkor az is marad. Általában jellemző, hogy a magyart érdekli leginkább, hogy ki hova tartozik. Nyugatabbra is megkérdezik, de alapvetően nem ez alapján fogják megítélni az embert, hanem a viselkedése alapján. Egy sokszínű multikulturális országban bőven megfér a sok ember és mindenki vígan tötlti szabadidejét a másikkal, ha jól érzi magát vele. Hamarabb különbséget tud tenni a nyugati a szemét magyar és a rendes magyar között, később vagy egyáltalán nem fog az általánítás csapdájába esni. Magyaroktól hallottam már, hogy valakivel azért nem barátkozik mert román, mástól még nem. Pedig mindenféle körökben mozgolódok elég sokat. Az vagy aminek erzed magad. Ha bevándorlónak, akkor az vagy, ha letelepedett külföldi magyarnak, akkor azzal magadon kivül masnak nem nagyon lesz problémája, maximum az otthoni írigy magyaroknak.

A Család hiányát sokan, sokféleképpen élik meg. Van aki rendszeresen haza jár, akár 2 hétvégét is egy hónapban. Van aki minden nap skype-ol, van aki csak havonta egyszer. Van akinek olyan mobil dijcsomagja van, hogy havi szinten orakat tud barmikor csevegni. Van aki kiköltözteti a csaladját ideiglenesen vagy véglegesen. Van aki feladja es hazamegy mert összeroppan a hiányuk miatt. Van aki a család hiányára fogja de valójában csak nem tett meg mindent (vagyis leginkább semmit sem tett) azért, hogy sikeres legyen. Aki 6 hónapig nem beszélt a családjával, az nem is akart. A 21. században ez egyáltalán nem nagy dolog. Utazni és kommunikálni rendkívül elérhető és megfizethető lett. Aki nem keres eleget az nem csak hazautazni, telefonalni nem tud, de még csak pénzt küldeni sem. De erről majd később. Az állatokkal bánni, növényt termeszteni sem annak a függvénye, hogy hol van az ember, hanem hogy milyen életet teremt magának ott ahol él. Kinek mi a fontos. Sok otthoni gyerek sem találkozik a kerttel. Az, hogy édesanyám tudja hogy hálás vagyok neki pedig végképp nem annak a függvénye, hogy otthon élek-e vagy sem. A barátaim akikkel ritkábban találkozunk, a barátaim maradnak, ha igaz barátok. Onnan folytatjuk ahol legutóbb abbhagytuk. Mintha el sem váltunk volna.

Az emberek hajlamosak egy életformát megítélni a saját szemszögükből. A saját kudarcaik vagy sikereik alapján. Így van ez a külföldi munkával is. Nem akarják figyelembe venni mások példáit. Ha nekem nem jön be, akkor az rossz. Ha én elbuktam, akkor más is el fog. Legalább én ehetek bármikor túró rudit otthon. Igaz csak hétvégente futja rá. Legalább én a családommal vagyok. Számtalan egyéb kifogást hallani. Engem rendkívüli módon inspirál mások példája. Azért élhetek most olyan életet amilyet élek, mert figyeltem és hallgattam az embereket, nem irigykedtem hanem inspirációt kaptam tőlük. Akartam, vágytam a sikert, a fejlődést és tettem is érte. Láttam, hogy a haza út és az otthoniak élete azon is múlik, hogy itt mennyire tudok sikeres lenni. Napi 15-20 eurokat kerestem feketén autó takarítással amikor kijöttem. 3 évig tartott mire az újsag árulásból és szendvics készítésből eljutottam egy irodai munkáig és ma már egy éve a "mérnök" szó szerepel a munkaköröm megnevezésében, pedig nincs mérnöki végzettségem. Elmondhatom, hogy őszinte a mosoly az arcomon és nem nagyon hat meg ha emelik a kenyér vagy a benzin árát. Amire szükségem van vagy megtetszik azt megveszem, nem érdekel mennyibe kerül. Vannak határaim, de lényegesen tágabbak mint előtte bármikor az életemben. Látom hol leszek holnap vagy 5 év múlva. Persze közbe jöhet bármi, de tudatosan dolgozom azért minden nap, hogy jó legyen és egy sokkal stabilabb gazdasagi környezetben mint ami otthon van. Valóban más ország pénzén élnék? Nem inkább arról van szü, hogy értéket adok hozzá ehhez az országhoz? A szellemi tőkémet kamatoztatom, ezért mondhatni túlfizetnek és ebből iszonyatos összegeket adózok az országnak, amit ezzel is építek. Építsem Magyarországot ahol a számlám befizetései után is adóztatnak? Ahol telefon adó és tranzakciós illeték van? Ahol az emberek nem csak egymást nem becsülik, de még alá is vágnak a másiknak ahol csak tudnak? Ahol több bőrt is lehúz rólam az állam, mindenhol igyekszik megnehezíteni az életemet és korrupt politikusok hazudnak a képembe és lopják el amit csak lehet? Ahol a visszafizethetetlen államadósságot a mai napig fizetik, míg más államoknak sorban elengedik, átütemezik. Szeretem a hazámat, de hülye nem vagyok. 

Az emberek boldogok körülöttem. Évekig tartózkodtam a magyaroktól, de az utóbbi pár hónapban rengeteget megismertem és isteni érzés velük lenni, beszélgetni. Boldog a vagyonokat kereső sales szakember, boldog a biztonsági őr, boldog a konyhás, a futár, a pék, a kozmetikus, az adminisztrátor és boldog az IT guru. Az időjárásra panaszkodunk maximum, vagy hogy nehéz összeegyeztetni hogy mindenki szabad legyen a hétvégén. Ki szerényebben él, ki nagyobb lábon, de boldogan, boldogabban mint otthon bármikor. Ez számomra megfizethetetlen. Van aki utazik, van aki bulizik, esetleg kütyüket vesz vagy kutyákat tart. Van aki az otthoni hitelét fizeti. Kinek könnyebb, kinek nehezebb, de kibírható és ami a legfontosabb, hogy lehetséges. A lehetősége van itt meg mindenkinek a maximumot kihoznia magából, ez a legnagyobb kincs amit otthon elvesznek az embertől. Akinek csak pár száz eurója is marad csak a hónap végére, az is mosolyog. Mert megnyerte a csatát amiben otthon vesztésre volt ítélve.